Egy filmben hallottam ezt a bölcseletet, ami aztán egy nagyon erős vezérfonallá vált számomra a mindennapi küzdelemben. Tökéletesen megfogalmazta azt a mechanizmust, amit ösztönösen éreztem és alkalmazni kezdtem a kezdeti sokkos napok után. Eltelt az első karácsony és szilveszter, én pedig az új évnek próbáltam új perspektívákkal és célokkal nekifutni. A borzasztó gyötrelmet és kilátástalanságot próbáltam az óévben hagyni. Ekkor már túl voltam több gyásszal foglalkozó könyv elolvasásán és a döntésen, hogy én ezt túl akarom élni, tanulni akarok róla, és amikor már képes és alkalmas leszek rá, mást is szeretnék megpróbálni átsegíteni ezen. Januárban összegyűjtöttem minden elszántságomat, és elkezdtem gyásszal kapcsolatos tanfolyamokat keresni, ahol ennek a folyamatnak a pszichológiájába is betekintést nyerhetek, és újra nekifutottam annak is, hogy egy gyászcsoportba bekerüljek. Közvetlenül a fiam halála után, már az első hetekben megpróbálkoztam ezzel, mert azt éreztem, egy azonnali segítséget, kapaszkodót nyújtana, de akkor nem jártam sikerrel. Néhány hónappal később, februárban el tudtam kezdeni gyászcsoportba járni, de mire ideáig eljutottam, már megszületett az elhatározás, hogy el fogok végezni gyászcsoportvezető, illetve legalább egy gyászsegítő tanfolyamot. A megélés mellé a megértést is akartam. Gyászolóként megéltem, a képzésen pedig megtanultam és megértettem sok mindent azzal kapcsolatban, hogy mi miért és hogyan történik. Minél kevesebbet tudok valamiről, számomra az annál ijesztőbb, így aztán idővel jobban (és több irányból is) összeismerkedtem a gyásszal, ha már innentől kezdve együtt fogunk élni mi ketten, az én bőrömben.
Sajnos nincs mindig befolyásunk arra, hogy az élet milyen drámai eseményeknek tesz ki minket, de arra tud hatásunk lenni, hogy – túl az első sokkon – mit kezdünk velük, hogyan reagálunk rájuk, és miként válnak a részünkké. A történtekkel kapcsolatban leginkább beletörődést érzek. Próbálom az időnként még fellobbanó haragom, dühöm, csalódottságom, fájdalmam és frusztrációm feszítő energiáit cselekvésre váltani, és valamilyen pozitív irányba átterelni. Elkezdtem önkénteskedni, képzem magam, aktívan dolgozom a haladásomon és szükség szerint kérem, illetve elfogadom a segítséget, hogy aztán majd tovább adhassam, ha eljön az én időm.
🤍
Eljött az idő. A fiam temetésének első évfordulójával lezárult a gyászévem, ami alatt tudatosan maximálisan megadtam mindent a fájdalomnak és a veszteségnek. Figyelmet, teret, időt energiát, amit és amennyit csak kellett ahhoz, hogy a gyász ne elfojtódjon, hanem kitombolhassa magát bennem, hogy aztán lecsillapodhasson. A saját tragédiám most már kikerülhet a reflektorfényből, hogy helyet, teret, figyelmet kaphasson más.
🤍
2026. szeptember. A hónap, amikor elindítom a honlapom. Üdvözöllek, kedves Látogató!

