
Meghaltak bennem a színek, Miket a létezésed festett belém, Szürke ködben kóborló remény – Ez maradt már csakis az enyém. (2026. április) Átutazók vagyunk egymás életében. Sajnos ez nem csak a tőlünk idősebb emberekre igaz. Ezt el kell tudnom fogadni. Az életem megmásíthatatlan megváltozásának elfogadása kulcsfontosságú, bármennyire is fáj. Hiába…

Egy filmben hallottam ezt a bölcseletet, ami aztán egy nagyon erős vezérfonallá vált számomra a mindennapi küzdelemben. Tökéletesen megfogalmazta azt a mechanizmust, amit ösztönösen éreztem és alkalmazni kezdtem a kezdeti sokkos napok után. Eltelt az első karácsony és szilveszter, én pedig az új évnek próbáltam új perspektívákkal és célokkal nekifutni.…